De Saussure

A svájci nyelvész gondolkodásáról Végvári József már elmondta a véleményét:

Adjunk hálát Saussure-nek, aki 100 évvel ezelőtt a nyelvtudomány alapelveként szögezte le a nyelvi jel önkényességéről szóló tételt, amelyből sikerült a XX. századi műveltséget meghatározó alapelvet kovácsolni." Vegyük észre, hogy ez az elv, mely az indoeurópai, sémi, sino-tibeti stb. nyelvekre igaz lehet (de rájuk sem teljesül egészében), a magyar nyelvre kiáltóan nem igaz (legföljebb annak nagyon felszínes, rontott, fogyasztói rétegére igaz), sőt velejéig hazug, ugyanakkor felmentést ad tömegek számára (beleértve a bölcsészeket) a szellemi restségre. Hiszen ha szavaink önkényesek, akkor fölösleges a szókincs belső rendjéről gondolkodni, és ezt kemény, rendszeres, rosszul fizetett munkával feltárni népköltészetünkben. Márpedig szavaink és a köztük fennálló szerves összefüggések magát a világmindenséget képletezik szerkezetében, keletkezésében és működésében egyaránt, tanulmányozásuk – együtt népünk alkotóerejének más megnyilvánulásaival, mint a népművészet különböző ágazatai – a tudás teljességét adhatja meg. Égbekiáltó bűn erről lemondani, ezt sutba dobni a "korszerűség" hazug jelszavával, és lecserélni szervetlen, kiürült nyugati vagy keleti "műveltségekre", amelyek eleve lemondanak a teljességről, eleve csak részlegességet tudnak fölvállalni.

A finnugrász Rédei Károly (Rédei Hegedűs Józsefhez hasonló dilettáns nyelvhasonlítási kísérletekről ír) Őstörténetünk kérdéseiben egy talán használható jellemzést ad az érveiről:

de Saussure (Bevezetés az általános nyelvészetbe. Budapest, 1967:91−96) meghatározása szerint a nyelvi jel két arcú pszichikai entitás: fogalom+hangkép. A jel az egész jelölésére szolgál: a fogalmat jelöltnek, a hangképet jelölőnek nevezzük. A jelölő és a jelölt kapcsolata önkényes. Az önkényes nem azt jelenti, hogy a beszélő szabad választásától függ a kettő köteléke, hanem csupán azt, hogy a kettő viszonya motiválatlan. Vagyis: a jelölő és jelölt között semmiféle természetes kapcsolat nincs. "Minden olyan kifejező eszköz, amelyet egy társadalom elfogadott, elvben egy kollektív szokáson vagy – ami ugyanaz – konvención alapul" (de Saussure: Bevezetés az általános nyelvészetbe. Budapest, 1967:94). A 'nővér' fogalmát semmiféle belső kapcsolat nem fűzi össze a nővér hangsorral. A 'nővér' fogalmát nyelvenként más-más hangsorok jelölik: német Schwester, angol sister, francia soeur stb. Vö. ugyanígy: 'asztal' fogalom = m. asztal, angol table, német Tisch. Az onomatopoetikus (hangutánzó és hangfestő) szavak esetében a jelölt (fogalom) és jelölő kapcsolata nem mindig önkényes. Ezek nem nagy számúak és bizonyos zajoknak, megnyilvánulásoknak, cselekvéseknek többé-kevésbé megközelítő, szimbolikus utánzásai. Például: m. jaj! ~ francia aie!, német au!; brummog ~ német brummen, murren; durran ~ német knallen, puffen.